ÜDV VIRÁG BÉLA HONLAPJÁN!!!
ÜDV VIRÁG BÉLA HONLAPJÁN!!!
Menü
 
üdv

ÜDVÖZÖLLEK VIRÁG BÉLA, A BAJNOKCSAPAT, AZAZ A DVSC-TEVA LABDARÚGÓJÁNAK HIVATALOS HONLAPJÁN. NÉZZ SZÉT, ITT SOK MINDENT MEGTUDHATSZ RÓLA.
HAJRÁ BÉCI, HAJRÁ LOKIKA!!!

a szerk.: Petrus & Barbi

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Virág Béla
 
AMIT A HONLAP NÉVADÓJÁRÓL TUDNI KELL!!!
 
Üzenetek
 
Kérdések Bécitől!!!
 
A Trónörökös -Niclas
 
DVSC menüje
 
Magyar NB1-es csapatok linkjei
 
INFORMÁCIÓ!!!!

A képeket csinálta: Derencsényi István,HAON, Petrush és Barbó

 
Miért pont Béci?

Az, hogy miért pont Virág Bélát választottuk, az elég összetett.

Az egész úgy kedődött, hogy az egyik barátnőnk egy interjút csinált vele, és én is ott voltam (Barbi).Feltűnt, hogy mennyire közvetlen, lehet vele normálisan beszélni, nem nőtt a fejébe a dicsőség, és igazán szereti a focit.Mindent egybevetve egy nagyszerű ember.Aztán ahogy mentünk egyre több edzésre a honlap másik szerkesztőjével (Petrussal) mindig beszélgettünk vele pár szót.Éppen edzésre igyekeztünk, mikor eszünkbe jutott, hogy csináljunk közösen egy honlapot.Ezen nem kellett sokat rágódni, és az is csak egy pillanatra volt kérdés, hogy kinek csináljuk.Edzés után pedig megkérdeztük a LOKI 6-osát, hogy mit szólna hozzá, és Ő beleegyezett, és nevét adta a honlaphoz, így még többet tudhattok meg róla...

 
köv.meccs.

szeptember 15.(péntek)19:00
DVSC - Bp. Honvéd

 
naptár
 
a pontos idő:
 
FIGYELEM!!!!!!!!

FIGYELEM!!!!!!

A CHAT-BE CSAK REGISZTRÁLT FELHASZNÁLÓK ÍRHATNAK!!!!

Regisztálni a "Bejelentkezés menü"-ben lehet!!!

 
köszöntő
 
Akarsz róla beszélni???
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A CSAPAT GÓLLÖVŐ LISTÁJA A BAJNOKSÁGBAN

Kiss Zoltán - 2

Éger László - 1

Halmosi Péter - 1

Igor Bogdanovic - 1

Ibrahime Sidibe - 1

VIRÁG BÉLA - 1

 
vendégkönyv

 
vers Bécinek

Vidám légy, azt kívánom Neked, 
Igazán szívből örülni lehet,
Remélem Te is szívből döntessz,
Álmaid mindig teljesüljenek!
Gondolj a gyermekedre,

Belőle is lehet focista,
Életét a sport is befolyásolhatja.
Legyetek boldogok az élet minden percében,
Akkor mi is örülni fogunk veletek!

 
A hű társ - Niki
 
Béci látogatói
Indulás: 2006-05-31
 
látogass el ide is:
 
csúszka
 
egérkövető
 
egér
 
CSAK A LOKI!!!

Debrecen játékosai a legjobbak,
El nem felejtjük soha ezeket a fiúkat.
Bátran játszanak mindig,
Rendre hozzák, mit várunk tőlük.
Egységesek, már kétszeres bajnokok,
Csak a győzelem lehet a cél nálunk.
Ezrek látogatják meccseiket,
Nézőik messze kísérik őket.

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.